Az aláírások
kiosztogatása után, a fiúk leültek az asztalhoz. Harry, szemét a pincér fiún
legeltette és közben forrt a dühtől. Ránézett a gofrimra, majd rám. Gúnyosan
elvigyorodott, majd tekintetét elkapta rólam. Most mi van? Nem én közeledtem a
fiúhoz!
Mintha csak tudná, hogy
róla van szó, megjelent és felvette a rendeléseket. Éreztem magamon a
tekintetét. A rendelések felvétele után, elment.
Pár perc múlva kihozták a
kajákat. Niall szinte az egész éttermet megrendelte, annyi kaja volt
előtte. Azt nem tudom, hogy csinálta, de
hamarabb megengedte, mint mi. Igen, én a szív alakú gofrimat ettem, és meg
kell, mondjam, nagyon finom volt.
Fél óra múlva, végre
végeztünk. Hazaindultunk.
A szobámba beérve,
ledőltem az ágyamra és gondolkoztam. Harry ma nagyon fura volt. A pincérfiú,
akinek mellesleg még csak a nevét sem tudom, megadta a számát, amit Göndörkém
azonnal szét is tépett. A gondolkodásomat bátyám hangja zavarta meg.
- Kata, jött egy leveled!
– mondta, majd kinyitotta az ajtót és odaadta nekem, majd ki is ment. Ez az!
Végre megkaptam a képeket. Igaz, ez már nem aktuális, de azért odaadom neki. És
még naptárrá is megcsinálták. A borítékban olyan képek vannak, amiket egy pofi
fotóssal csináltattam, mikor még együtt voltunk Harry-vel. A legtöbb fehérneműs
és bikinis kép, de van benne olyan is, ahol nincs rajtam ruha, de takarók
eltakarják testemet. Mivel neki csináltam, odaadom neki. bár ez már késői
ajándék. Ezekről a képekről csak Perrie tud. A tesóm meg is ölt volna, hogy ha
megtudja, mit csináltam. Mellesleg Perrie is csinált, de még nem merte odaadni
Zayn-nek.
Lassan kinyitottam az
ajtómat és Harry szobája felé vettem az irányt. Remélem, bent van. Bekopogtam
és egy halk morgós „igen” után benyitottam. A tekintetét azonnal rám szegezte.
- Szia! –mondtam neki és
leültem mellé az ágyra.
- Szia, és nem mondtam,
hogy elülhetsz, de most már maradj! –mondta, mire szemeim elkerekedtek. Hát,
oké! – Mi járatban vagy errefelé? –kérdezte.
- Én csak ezt oda
szerettem volna neked adni. Ez is egy ajándék, ami lemaradt, mivel csak most kaptam
meg –mondtam, mire megdöbbent volt az arckifejezése. – Hát, utólag is Boldog
Szülinapot! –mondtam és adtam neki két puszit, közben pedig kezébe nyomtam a
zacskót. Még mindig döbbenten, de megnézte az ajándékot. Ha eddig döbbent volt,
akkor most meg még döbbentebb, vagy inkább lesokkolt lett. Rám nézett és szemén
értetlenséget láttam. Kivette a zacskóból a naptárat, melyen én képeim
szerepelnek, majd nézegetni kezdte.
- Te normális vagy? –
csak ennyit kérdezett, mikor a ruha nélküli képekhez ért.
- Miért? Eltakar a takaró –mondtam, de nem
figyelt rám. – Jajj, ne csináld már! Fogadjunk, ha még együtt lennénk, nem
csinálnád ezt! – folytattam, de még mindig nem nézett rám. – Én csak neked
akartam örömet szerezni, de úgy látszik, nem lehet, mivel te mindenen
kiborulsz- fejeztem be, és kirontottam szobájából. Ezt nem hiszem el! Miért
kell mindenen kiakadni? Ezek csak hülye képek! Ajj!
* Harry szemszöge*
Mikor Kata bejött, nagyon
örültem. Adott egy zacskót, amiben képek voltak róla egy naptárban, meg külön.
Mérges voltam rá. Már, hogy ne lennék mérges, mikor más emberek nézték a
csodálatos testét? Aztán meg ideadja ezeket a képeket és újra előtörtek bennem
az érzések. Szuper! Most megint egy csomó idő, mire felejtek. A gáz, az, hogy
naptáron mindig látni fogom Őt. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, mikor
megláttam a képeket. Ő meg egyre jobban kiborult és a végén kiment mérgesen.
Nem tudom, mit csináljak. Vissza akarom Őt szerezni, de úgy érzem, nem fog
sikerülni. Ő elég nehezen bocsát meg embereknek.
Most még nem megyek utána.
Majd egy kicsit később, mikor már biztos lenyugszik.
A szomszéd szobából
veszekedést hallok. Zayn és Kata. Biztos megtudta a fiú, hogy mit csinált a
húga. Zayn hirtelen benyit és elviszi a képek egyik részét. Azért remélem, nem
tépi őket össze, vagy dobja ki őket a kukába. Nekem azok még kellenek. Fontosak számomra!
H a kell, én mindent újra
kezdek vele kapcsolatban és nem a képek miatt. A lány miatt. Senki iránt nem éreztem
ilyet. Ő más. Ő megfogott engem és az enyém volt. Asz enyém volt, míg el nem
szúrtam. Visszaszerzem Őt. Még ha sok idő is lesz, de visszaszerzem. Meg kell, hogy hallgasson engem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése