A napom azzal kezdődött, hogy reggel
5-kor (?) felkeltem, és vártam, hogy már beállhassak, a sorba ahol a jegyeket
adják. Reggel 8-kor aztán elindultam. Izáék már a sorban álltak, mikor
megérkeztem. Izgatottan vártuk ki a sorunkat. Amikor végre mi következtünk, már
indultunk volna az ablakhoz ,amikor ezt mondták:
SAJNÁLJUK,DE MINDEN JEGY ELKELT!
Ennek hallatára nem érdekelt mit
mondtak, odarohantam az ablakhoz és ezt mondtam már szinte sírva:
- Nem , nem nem,ez lehetetlen ,biztos van még három ,esetleg egy jegy.
- Sajnálom. Mint mondtuk mind elfogyott - mondta a jegypénztáros.
- Nézze , tudom,hogy van még. Esetleg a duplát fizetek,de nekünk be kell
jutnunk.
- Sajnálom- rázta meg a fejét.
- Mindegy. Viszlát.
A hazafelé úton már mindenki csöndben
volt, és sírógörccsel küszködött.
- Amúgy mikor lesz a koncert?- szólaltam meg, megtörve a csendet.
- Holnap - mondta szomorúan Iza.
- Holnap - ismételtem meg. –Tudjátok mit? Beosonunk.
-Kata, ez őrültség! Hogy akarsz bejutni? – kérdezte Fanni.
- Megoldjuk. Készüljetek. Találkozzunk holnap az aréna előtt!
- Hát jó, de ha bármi lesz …..- aggódott Fanni.
- Nyugi. Nem lesz semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése