42. rész

- Gyönyörű vagy! – mondta egy kis idő után. Még mindig úton voltunk. Fogalmam sincs hová akar vinni.

Fél óra múlva megálltunk egy épület előtt. Kiszállt a kocsiból, majd én is nyitottam ki volna az ajtót, de megelőzött. Kisegített a kocsiból,- mivel a lábam, még mindig nem volt olyan jó, de most már csak fásli van rajta-majd megfogta a kezem, és bevezetett az épületbe.

Az asztalunk már le volt foglalva. Leültünk, majd a pincér felvette a rendelésünket.

- Te mit kérsz? – kérdezte a pincér és rám mosolygott.

- Öhm, mit ajánlasz? –kérdeztem.

- Magamat. –mondta, mire majdnem megfulladtam. Szerencs, hogy Harry nem hallotta.

- Akkor kérek egy Lasagne-t. –mondtam, mire szomorúan bólintott és elment. Harry csak halkan figyelt, majd megszólalt:

- Gondolkoztál azon, hogy újrakezdhetnénk? Tudod, én nagyon szeretném! Nekem Te vagy az Egyetlenem! Nem tudok nélküled élni! –mondta, mire elgondolkodtam. Ezután hosszú, kínos csend következett. Fél óra múlva a pincérfiú kihozta a rendeléseket.

- Itt vannak a rendelések! Tessék!- mondta, majd elénk rakta az ételeket.

*Harry szemszöge*

Nem válaszolt. Az ételben is csak turkál. Azt hiszem elrontottam a kedvét.

- Hé, miért nem eszel?

- Csak, mert szemét a pincér. – mondta, mire ingerült lettem.

- Mit csinált?

- Csak… le akar velem feküdni. Kábé annyi. Bocsi, de így nem tudok enni, miközben tudom, hogy ezt akarja, és engem bámul - fejezte be,mire felálltam, odamentem a fiúhoz, belesúgtam a fülébe:

- Jobb lesz, ha békén hagyod a lányt, különben neked annyi!- mondtam és elmentem tőle.

Ezek után beszélgettünk és ettünk. Kikértem a számlát, majd fizettem, de persze Kata kiakadt, hogy legalább a felét hadd fizesse, de nem engedtem. A kocsiba beülve, bekapcsoltam a fűtést, és indultuk haza. Mikor kiszálltunk, mentem volna be az ajtón, de megállított.

- Harry, amit az étteremben kérdeztél… - kezdte zavartan, mire szemeim reménykedően pillantottak rá. - Szóval, igen, gondolkoztam már rajta, és ha akarod, megpróbálhatnánk még egyszer, mert… - nem tudta befejezni, mert felkaptam és megcsókoltam. Annyira hiányzott már ez! – Mert szeretlek! – fejezte be, mire elvigyorodtam. Motyogtam egy „én is-t”,majd bementünk a házba. 

Nagyon, nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de most ötlethiányban szenvedek.

Ami viszont fontos, hogy JÖVŐ HÉTEN NEM FOGOK TUDNI RÉSZT HOZNI!!!!!!!! Nagyon sajnálom!