36. rész A CSODA

SZIASZTOK! BOCSÁNAT,HOGY ILYEN RÖVID LETT! AZÉRT REMÉLEM TETSZIK! 

*Zayn szemszöge*

Az igaz, hogy ő már nincs itt a Földön, de ugyanúgy látogatjuk. Az orvosok erre nem szólnak semmit, hisz tudják, milyen, ha valakit elveszítenek. Nem tántorít meg minket a holtteste sem. Tudjuk, hogy még Ő velünk van.

Már számtalanszor próbálták újraéleszteni. Nem sikerült.  Most éppen az egyik húgom Safaa ment be hozzá. Az alatt az egy nap alatt, mikor megismerték Őt, ő kedvelte meg a legjobban féltestvérét. Harry mindig bent volt nála. Ez volt az első alkalom, hogy elment tőle.

Perrie-t és El-t már hazavitte Louis. A menyasszonyomnak holnap koncertje lesz, El-nek meg iskola.

Pár perc múlva egy sikítás hallatszott a kórteremből és Safaa sírva futott ki.

*Kata szemszöge*

Még mindig nem tudom, miért vagyok itt. Mi van a fiúkkal? Mi van Harry-vel?  És hova tűnt a családom? Legutoljára akkor láttam őket, mikor felkerültem ide. Vajon hol lehetnek? És az emberek, akik eddig itt voltak? Mi lett velük? Ez a hely egyre furább! Aztán megláttam valakit.

- Elnézést, nem tudja, hol van a családom?- kérdeztem.

- Itt mindenki a családod- mondja tök nyugodt hangon.

- Nem! Hol van a húgom, a mamám és a papám?- kérdeztem egyre feszültebben. Miért nem lehet megmondani?

- Nyugodj meg! –mondta, még mindig nyugodtan. Ez nagyon idegesítő4

- NEM, NEM NYUGSZOM MEG! A TESTVÉREM, A  SZERELMEM,  A BARÁTAIM , AZ ANYUKÁM… NAGYON HIÁNYOZNAK! NEM VESZÍTHETEM EL ŐKET! NEM, NEM, NEM!- kiabáltam és a fickó eltűnt a nagy fehérséggel együtt. Hirtelen egy sikítást hallottam, és egy ajtócsapódást. Pár ember bejött és valamiről beszélgettek, de a hangok összemosódtak. A szememet még nem tudtam kinyitni, de már felébredtem.  Pár perc múlva egy csomóan jöttek be és valaki szorosan megölelt. Éreztem, hogy vizes volt. Jajj, ne sírt, Az illata is ismerős volt. Harry!  Végre, itt van velem! Miután elengedett, megpróbáltam kinyitni a szemem, és sikerült. Először Harry-t pillantottam meg, aki el sem hitte, hogy itt vagyok. Még mindig sírt.

- Hé, miért sírsz? –kérdeztem bár a hangom elég rossz volt még.

- Ezt nem hiszem el! Ez csak egy álom! Úristen!  Nem hiszem el, hogy itt van! –mondta és megcsókolt.